A Nintendo a mai napon bejelentette, hogy a Nintendo Switch konzolra megjelent Pokémon Scarlet és Pokémon Violet játékok összesített értékesített darabszámai* a 2022. november 18-i világpremiert követő első három napon belül átlépték a 10 millió eladott példányt. Ez minden idők legmagasabb, az első három napban mért globális eladásra vonatkozó adata bármely Nintendo platformra megjelent szoftver esetében.
A Pokémon Scarlet és Pokémon Violet a fő Pokémon sorozat két legújabb játéka, amelyek három évvel – a szintén Nintendo Switch konzolra megjelent – Pokémon Sword és Pokémon Shield játékok után érkeznek. Ezekben a játékokban – amelyeket a sorozattal most ismerkedő újoncok és a veteránok egyaránt élvezni fognak – a játékosok a franchise történetében most először élhetnek át egy különleges, nyílt világú Pokémon-kalandot.
A játékosok egy újfajta Pokémon kalandra indulnak, ahol szabadon, a saját tempójukban fedezhetik fel a világot, és tetszőleges sorrendben teljesíthetik a több fő történetszálat. A Pokémon Scarlet és Pokémon Violet emellett kibővített többjátékos módokat is kínál, így akár négy játékos** közösen is beutazhatja a vidéket. A sorozat olyan alapelemei, mint például a kereskedés, vagy a Pokémonokkal folytatott harc mellett a játékosoknak arra is lehetősége nyílik, hogy más játékosokkal közösen fedezzék fel a régió változatos helyszíneit. Legyen szó kereskedésről, csatározásról, a Tera Raid Battlesekhez való csatlakozásról, vagy épp egy pihentető piknikről, a játékosok biztosan emlékezetes élményekkel gazdagodnak a barátaikkal és családjukkal a helyi vezeték nélküli vagy online*** többjátékos módban eltöltött idő során.
* A Nintendo tájékoztatása szerint. Ez magában foglalja a dobozos és a letölthető verziókat is.
** A többszemélyes játékmódhoz szoftverfrissítés, valamint további játékok és konzolok szükségesek. A játékok és a konzolok külön megvásárolhatók.
*** Az online funkciók használatához Nintendo Switch Online tagság (külön megvásárolható) és Nintendo fiók szükséges.