Három nemzet küzd az egyre fogyatkozó só- és vasércforrások feletti ellenőrzésért
Hozz döntéseket és alakítsd ki saját hitvallásodat a Square Enix taktikai RPG-jében, a TRIANGLE STRATEGY™ játékban, Nintendo Switch konzolon. Vajon merre vezet majd az igazságérzeted ebben a gyönyörű HD-2D grafikával elmesélt történetben…?
Vezesd harcosokból álló csapatodat Serenoaként, a Wolffort-ház örököseként egy olyan fordulatos történetben, ahol minden a te döntéseiden múlik. Legfontosabb választásaid a három meggyőződés – Hasznosság, Erkölcs, Szabadság – valamelyikét erősítik, amelyek együttesen alkotják Serenoa világnézetét, és befolyásolják a történet alakulását. Amikor igazán nagy horderejű döntések előtt állsz, több szereplő is segítségedre lesz a Meggyőződések Mérlegén leadott szavazatával. Ezekben a pillanatokban szövetségeseid és a meghozott döntések egész nemzetek, sőt maga Norzelia kontinensének sorsát is meghatározhatják.
Ellenőrizd a többszintes csatatereket, hogy stratégiai módon biztosítsd a győzelmet
A legjobb hely megtalálása döntheti el javadra a harc kimenetelét a körökre osztott csatákban. Helyezd egységeidet a magasabban fekvő területekre, hogy átvedd az irányítást a csatatér felett, és a megnövelt hatótávolságból előnyt kovácsolj. De akár meg is kerülheted az ellenséget mindkét oldalról, hogy ezt követően egy erőteljes hátbatámadással csapj le rá. Az elemek láncreakciói szintén a harc fontos részét képezik. Például tűzzel megolvaszthatod a jeges terepet, majd villámmal áramütést okozhatsz. Lökd az ellenséget az árammal átjárt vízbe, hadd repkedjenek a szikrák!
A TRIANGLE STRATEGY 2022. március 4-én jelenik meg.
A Triangle Strategy Tactician’s Limited Edition kiadása hat egyedi dobókockát, kártyapaklit, fémtokot, kétoldalas posztert és egy gyűjtői dobozt tartalmaz. A játék egy példánya is megtalálható ebben a kiadásban.